
Forrás: pixabay.com
„Számomra nagyon fontos, hogy az emlékeket méltó módon őrizzem meg és úgy érzem, hogy az általam készített ékszerek és emléktárgyak ezt lehetővé is teszik.
Nagy bizalmat igényel a megrendelők részéről az, hogy átadják nekem szerettük hamvait, megrendítő érzés készíteni ezeket a darabokat. Az az érzés viszont mindennél többet ér, hogy tudom, egy kis megnyugvást is adok az ékszerekkel együtt viselőjüknek.”
Ribai-Földi Alexandrának hívnak, Tatabányán élek Férjemmel és három gyermekemmel. Az eredeti végzettségem szerint mérlegképes könyvelő volnék, jelenleg pedig pedagógusképzésben veszek részt. A kézműveskedés mindig is jelen volt az életemben, de sosem volt komoly tervem vele, pusztán kedvtelés volt számomra. Ez azonban teljesen megváltozott, amikor az ékszergyantával találkoztam és belecsöppentem a gyantakészítés világába.
Az első gondolatom mindvégig az volt, hogy emléket szeretnék ezzel az anyaggal megőrizni és először 100%-ban a kisállatokra koncentráltam, mivel én magam is nagyon szeretem a kutyákat, cicákat. Adta magát az ötlet, a kutyás ismeretségek, így megalakult 2019-ben a PiciKincs, ahol a fő vonal továbbra is ez: kisállatok szőrét, fogát rejtem ékszerbe, ezáltal örök emléket adok a gazdinak. Ezután nem volt megállás, pillanatok alatt találtak meg Anyukák, Nagymamák, Szerelmesek és mára több száz darab tincses ékszeren vagyok túl, a PiciKincs pedig több ezres követőtáborral rendelkezik.
A Relica ékszer kezdetben különálló márka volt. Még a PiciKincs keretein belül érkezett az első megrendelés, egy németjuhász kutyus hamvait helyeztem Pandora jellegű gyöngy formába. Érdekes volt, hogy amikor megszületett a fejemben az elképzelés, hogy hamvakat tartalmazó ékszereket készítsek, szinte azonnal futott be a kérés, hogy a kutyus hamvait őrizzem meg ilyen módon. Megrendítő érzés volt az első gyöngyöt készíteni, de azonnal magával ragadott a feladat, mert soha előtte nem éreztem azt, amit ezeknél a daraboknál. Hamvas ékszert készíteni egészen más, egy igazán fontos feladat, bizalomra épül, tele érzelmekkel.
Sokáig két külön név alatt készültek az ékszerek, de végül az egységesítés mellett döntöttem. Bármennyire is fáj a szívem a PiciKincs elnevezésért, el kell engednem, de mindig nagy szeretettel gondolok rá. Az emlékékszerhez méltó, kifejező név alatt készülnek a jövőben az ékszerek, egységesen: Relica emlékékszer néven.

Relica a Facebook-on:
